Szabó József (MSZP) elmondta: az építéshez szükséges pénz 70 százaléka, mintegy 484 millió forint tao-támogatásból származik, a helyi szénsavgyárnak köszönhető, a többit az önkormányzat állja saját forrásból.
A polgármester tájékoztatása szerint a beruházás már 70 százalékban elkészült, a sportcsarnok átadását június 17-én a Répcelaki Fesztivál keretében tervezik.
A multifunkcionális csarnok elsősorban a helyi kézilabdacsapat új otthona lesz, egy több mint 1100 négyzetméteres, kettéválasztható pályával, 140 négyzetméteres aulával, 200 fős emeleti lelátóval, irodával, klubszobával és szaunával.
A polgármester hozzátette: a szabványos kézilabdapálya mellett három edzőterem is épül, így a városban működő kézilabdaklub mellett más sportágaknak is otthont ad majd a csarnok.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram