Az érintetteket egyaránt érdeklik az építkezéseknél alkalmazható áfa- és társaságiadó-szabályok, valamint az, miként érvényesíthető a jövőre szélesebbé váló személyijövedelemadó-mentesség.
A szakember ezek alapján nem zárja ki, hogy a közeli időkben munkásszálló-építési láz tör ki idehaza. A 2017-es adótörvények közt szerepeltek azok a passzusok, amelyek adókönnyítéssel ösztönöznék a vállalkozásokat a munkásszállók kialakítására.
Míg korábban a munkahelyek száma volt túl alacsony, addig ma már az okoz gondot, hogy nem mindenütt van megfelelő tudású dolgozó. A helyzetet kezelendő egyes nagyobb hazai cégek az utóbbi időkben azzal bízták meg közvetítőiket, hogy a felfogadható magyar munkavállalók mellett a térség államaiból is csábítsanak el kisebb-nagyobb dolgozói csoportokat - mondta Lőcsei a lapnak.
A munkásszállások létesítését támogató adószabályok főként a nagyobb cégek érdeklődését kelthetik fel, ugyanakkor a kisvállalkozások egyike-másika is megláthatja bennük a fantáziát - véli Herich György, a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének elnöke. Előfordulhat ugyanis, hogy egy-két, a vállalkozás számára fontos dolgozó elhelyezéséhez is szállást biztosíthat a kisvállalkozás. A szakember szerint azonban a néhány embert foglalkoztató cégeknél leginkább a járulékcsökkentés adhatna megoldást a munkaerőhiány kezelésére.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul az első rostálás a választás előtt
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak