A testület úgy változtatna a kulturális örökség védelméről szóló jogszabályon, hogy nemzeti emlékponttá nyilvánítható a nemzeti közemlékezetben kiemelkedő személlyel összefüggő helyszín. Épített környezet vagy természeti helyszín is lehet nemzeti emlékpont, ha ott a nemzet emlékezetére méltó esemény történt.
A bizottság egy módosítással változtatna a műemléki kategóriákon is, jelezve, hogy azok minden esetben védelmet élveznek - írja az MTI.
Változhat a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány neve, Színház- és Filmművészetért Alapítványra. A kormány eredeti előterjesztésében Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítvány szerepelt, ezen változtatna a törvényalkotási bizottság által csütörtökön elfogadott módosító javaslat.
A közlekedési tárgyú törvénymódosításhoz is változtatásokat fogadott el a testület. Ennek értelmében 2021 végéig fennmarad a 2019 végéig megállapított légiközlekedési felügyeleti díj, tekintettel a koronavírus-járvány okozta helyzetre.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben