A felelet a hármashatárhegyi repülőtér sorsát firtató képviselői kérdésre készült. Azt is megtudtuk, hogy az ideiglenes hasznosításra már bejelentkezett egy másik repülőklub.
Ahogy arról a Napi.hu korábban beszámolt, a Nemzeti Légiközlekedési Hatóság (NKH) - miután a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. tavaly júniusban felmondta a Műegyetemi Sportrepülő Egyesülettel (MSE) fennállt vagyonkezelési szerződést - a Hármashatárhegyi IV. osztályú, nem nyilvános repülőtér üzembentartási engedélyének visszavonásáról döntött 2013 októberében. Az MSE fellebbezést nyújtott be a döntés ellen.
A másodfokon eljáró NKH Központja helybenhagyta az elsőfokú határozatot, erről az érintetteket idén júniusban tájékoztatta. Az MSE bírósági keresetet nyújtott be a másodfokú döntés ellen, az eljárás jelenleg is folyik. A kormányzat csak a vagyonkezelési szerződés felmondása érvényességének elbírálása és az ingatlanok birtokbavétele után rendelkezhetne a jövőbeli hasznosításról - olvasható Seszták Miklós fejlesztési miniszter írásbeli válaszában, amelyet a jobbikos Staudt Gábor képviselő Kinek az érdeke, hogy koncepciós eljárással felszámolják a közel százéves hagyományokkal rendelkező hármashatárhegyi sportrepülést? című kérdésére adott.
Az átminősítésről nem döntöttek
A miniszter szerint az ingatlanok átminősítéséről - amely önmagában nem bírna relevanciával az ingatlanok hasznosításával kapcsolatosan - nem született döntés. A "valós" művelési ág megállapítása csupán azzal a következménnyel járna, hogy a földterületek várhatóan a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartoznának. A jövőbeli hasznosításról a vonatkozó jogszabályi előírások alapján, egyéb döntés (pédául kormányhatározat) hiányában a tulajdonosi joggyakorló szervezet, vagyis az MNV jogosult dönteni - írta Seszták Miklós.
Ők is szívesen repülnének a Hármashatárhegyen
Az ingatlanok ideiglenes jellegű, elsősorban a 2014-es szezonra szóló hasznosítására az Ultrakönnyű Repülésért Sportegyesület nyújtott be kérelmet az MNV Zrt.-hez idén júliusban. Ennek kapcsán is jelentős körülmény azonban, hogy az ingatlanokat az MSE még nem adta az MNV birtokába - hangsúlyozza a tárcavezető.
Az MNV nem tájékoztatta a minisztert a Hármashatárhegyi repülőteret érintő megvalósíthatósági tanulmányról. Egy esetleges tanulmány megléte vagy hiánya azonban amúgy sem kapcsolódik a MSE-vel kialakult jogvitához. A nemzeti vagyonnal való gazdálkodásra vonatkozó jogszabályi előírások a vagyonkezelő személyétől és az általa tevékenység jelentőségétől függetlenül alkalmazandók - olvasható a dokumentumban.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram