A növekvő anyagköltségek és kivitelezési idők ellenére az ingatlanpiac stabil lábakon áll miután bejelentették az 5 százalékos lakásáfa, a babaváró támogatás és a csok meghosszabbítását – áll az OTP Ingatlanpont közleményében. Az iroda szerint az elszálló energiaárak erősíthetik az új lakások iránti érdeklődést. „Az új ingatlanok jó energetikai besorolásukkal, modern gépészetükkel és minőségi szigetelésükkel alacsonyabb rezsiköltséggel tarthatók fenn, ezért hosszú távú befektetésként is megérheti” – írják.
Ráadásul az 5 százalékos lakásáfa a 2024 végéig megszerzett építési engedélyek esetében is érvényesíthető. A beruházóknak és a fejlesztőknek tehát nem kell kapkodniuk az energetikai szabályok miatt is időigényesebb engedélyeztetési folyamat miatt. A vevőknek azonban mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. „Vevői oldalon a pozitív hatást erősen ellensúlyozzák a magasabb kamatok, ráadásul minden jel szerint az új építésű ingatlanok árnövekedése legfeljebb csak mérséklődhet” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
Az állomány bővül, a kereslet nem
Az első fél évben 3020 újépítésű társasházi lakást adtak át, ez 5 százalékkal meghaladja a tavalyi első éves forgalmat. Az átadások több mint fele Angyalföldön, vagy Ferencvárosban történt, a két kerületben összesen 1700 új lakást adtak át, és várhatóan az egész évi újlakás-állomány közel fele is ebben a két kerületben kerül átadásra. A következő években azonban változhat ez a trend.
„Az elmúlt bő tíz évben a peremkerületekben jellemzően csak kis társasházak épültek, ma már akár több száz lakásos projektek is elindulnak. A rozsdaövezeti befektetések adókedvezménye fontos motiváció a beruházóknak, vevői oldalon pedig továbbra is a Covid-hatás érvényesül: a külváros csöndje jó kompromisszum a belső kerületekből kifelé mozgó budapestieknek. Pest peremkerületeiben is egyre gyakrabban kúszhat egymillió forint fölé a négyzetméterár, és csökkenés itt sem várható a jövőben” – mondta Valkó.
A jelenleg rendelkezésre álló projektinformációk alapján további közel négyezer lakást adhatnak át az év második felében. Idén tehát közel hétezer ingatlannal bővülhet a fővárosi ingatlanállomány, ami harmadával több a 2021-es eredménynél. Az aktuális adatbázis csökkenést vetít előre 2023-ra, de ez új projektek indulásával, illetve a már építés alatt állók csúszásával változhat.
Ami a megvásárolt lakásokat illeti, a tavalyi év végéhez képest jókora csökkenés látható a piacon. Az idei év első felében 3800 új lakás kulcsát vehették át a tulajdonosok, ami ötödével több a tavalyi első félév adatánál, de a második félévhez képest 25 százalékos a visszaesés.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van