A vevő szerződést kötött az eladóval egy 86 négyzetméteres lakóház és a hozzá tartozó 240 négyzetméteres telek megvásárlására. Pár hónap múlva a szerződést úgy módosították, hogy a ház alapterülete 110 négyzetméter. Ezt a földhivatal be is jegyezte az ingatlan nyilvántartásba.
Eltelt 11 év és a földhivataltól a vevő kapott egy határozatot arról, hogy a házának az alapterületét 75 négyzetméterre módosították, egyúttal a vele egybeépült másik házét 28-ról 63 négyzetméteresre növelték. Az indok: "térképészeti és területszámítási hiba történt, a korábbi felméréskor rosszul azonosították a középen elhelyezkedő épületrész hovatartozását, ezért a földhivatal a területeket a helyszíni állapotnak megfelelően kiigazította." A vevő nem fellebbezett, élt tovább ugyanabban a házban, ugyan azon az alapterületen, mint eddig.
Eltelt öt és fél év, amikor kérelmet nyújtott be a földhivatalhoz, amelyben kérte, hogy állítsák vissza a háza alapterületét 110 négyzetméterre. A földhivatal fellebbezésnek tekintette a kérelmet és mint elkésett iratot, elutasította. A vevő ezután ment a bíróságra.
Az első fokú bíróság megállapította, hogy az ilyen keresetek elévülési ideje 5 év, tehát kifutott az időből, nem foglalkozhat érdemben az üggyel. Amennyiben mégis érdemben foglalkozhatna vele, akkor sem ítélhetné meg a kért 9,5 millió forint államigazgatási jogkörben okozott kárt, mivel a vevő "nem merítette ki a rendes jogorvoslatot". Vagyis annak idején nem fellebbezett időben a földhivatali határozat ellen.
Ezzel értett egyet a másodfokú bíróság és a jogerős ítéletet felülvizsgáló Kúria is.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben