A Kossuth Lajos téren, a volt MTESZ-székház területén épülő új irodaház nem csak később, hanem a tervezettnél többért készül el: a korábban meghatározottnál bő 1,5 milliárd forinttal drágábban, 10 milliárd 670 millió forintért készül el. Az építést a Market Zrt. végzi. Ugyanez a cég bontotta le az egykori MTESZ-székházat is, több mint 700 millió forintért - írta a napilap.
Az irodaháza az első szabadon választott országgyűlés elnökének emléket állítva Szabad György nevét viseli majd. Az épületet egy földalatti folyosó köti majd össze az Országházzal, ennek megépítését biztonsági és munkaszervezési okokkal indokolják.
A "Kossuth tér arculatába illeszkedő, az eredeti, Hültl Dezső által 1928-ban készített homlokzati terveknek megfelelő, de minden más szempontból korszerű irodaházat" terveznek építeni. Az új irodaházba a jelenleg a Parlamentben működő Országgyűlés Hivatala szervezete költözik. A beruházás befejezését korábban 2018 második felére tervezték.
A Széchenyi rakparti képviselői irodaházat (a volt MSZMP székházat, a köznyelvben Fehér házat) továbbra is az országgyűlési képviselők, a frakciók és munkatársaik használják.
Képünk forrás: MTVA/Bizományosi/Róka László
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben