Magyarország folyamatosan javítja a kerékpározás infrastrukturális feltételeit, 2014-2020 között 200 milliárd forint értékben 4200 kilométer kerékpárutat építenek vagy jelölnek ki. A tervek szerint 2030-ra hazánkban 15 ezer kilométer épített és kijelölt kerékpárút lesz a mostani 9100 kilométerrel szemben - írta az MTI-re hivatkozva a 24.hu.
A Balatoni Bringakör komplex felújításának első üteme a napokban befejeződik 670 millió forint felhasználásával. Az első ütemben a 220 kilométeres teljes brigakörből 42 kilométeren megerősítették és javították a burkolatot, több tájékoztató táblát helyeztek ki. Augusztus második felében folytatódik a felújítás, önálló szakaszok épülnek. A további ütemekben előreláthatóan 2021 tavaszáig teljesen megújul a brigakör.
A beruházás során mintegy 110 kilométer hosszúságú útvonal épül ki, jelentős részén 3 méter szélességű önálló kerékpárút épül, a további szakaszokat pedig alacsony forgalmú utakon, mezőgazdasági utakon jelölik ki. A beruházás távlati kapcsolódási lehetőséget teremt a horvát-szlovén kerékpárút hálózathoz - írta az MTI.
A magyar lakosság körében a kerékpárt fő közlekedési eszközként használók aránya a legfrissebb európai adatok szerint mostanra 22 százalékra emelkedett a korábbi évek 19 százaléka után, ezzel Magyarország az Európai Unióban Hollandiával és Dániával együtt az első három ország között szerepel.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj