A kiíró szerint a nyílt pályázat lehetővé teszi, hogy valamennyi érdeklődő belföldi és nemzetközi befektető ajánlatot tegyen, illetve azok is kifejezhessék vételi szándékukat, akik 2014 óta új, komoly szereplőként jelentek meg a magyar ingatlanpiacon. A pályázat egyetlen bírálati szempontja a legmagasabb ár, amely lehetővé teszi az objektív bírálatot és az átláthatóságot egyaránt.
Az MNB csak akkor dönt úgy, hogy az adásvételi szerződést megköti, ha ezáltal biztosítható a befektetés megtérülése.
A mai bejelentés szerint az Eiffel Palace irodaház műemlékvédelmi, urbanisztikai, fenntarthatósági és kivitelezési szempontból is egyedülálló fejlesztésnek számít az ingatlanpiacon. A XIX. századi elemeket és modern technológiai megoldásokat organikusan ötvöző belvárosi épületet több szakmai elismeréssel díjazták.
Az MNB 2014 nyarán vette meg a budapesti luxusirodaházat nettó 45,3 millió euróért (mintegy 13,6 milliárd forint + áfa, mintegy bruttó 18 milliárd forintért), a tranzakció nagy sajtóvisszhangot váltott ki.
A Nyugati tér közelében levő nyolcszintes irodaházért sajtóhírek szerint az akkori piaci ár másfélszeresét fizette a jegybank egy részben offshore hátterű, részben magyar tulajdonos által birtokolt, Eiffel Palace Kft. nevű cégnek. Az Eiffel Palace Kft. felújítva adta el az irodaházat, a beruházást pedig az Unicredit finanszírozta.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A forint máris megkezdte a csúszkálást
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben