Karácsony Gergely tavaly októberben másodjára lépett hivatalba, de a közgyűlés azóta sem választott helyettest a posztra, mivel a pártok nem tudtak megegyezni egy jelöltben.
A főpolgármester sem az alakuló ülésre, sem a következő közgyűlésre nem állított jelöltet, mivel előzetesen nem tudott egyezségre jutni a frakciókkal. A döntés elsősorban a saját jelöltet állítani nem kívánó Tisza Párton múlt. Magyar Péter elsőre Vitézy Dávidot javasolta, és Kiss Ambrust, Karácsony Gergely választottját nem támogatta. Karácsony Gergely viszont ragaszkodott a „jobbkezéhez“.
Kapcsolódó
A Fővárosi Ítélőtábla október 7-én ül össze a főpolgármester-helyettes posztja miatt indított eljárásban
- tudta meg a Népszava.
A fővárosi kormányhivatal, Budapest főispánja, Sára Botond törvényességi felhívása nyomán fordult a bírósághoz, arra hivatkozva, hogy a közgyűlés elmulasztotta teljesíteni a jogszabály szerinti kötelezettségét, ami a főváros működését is veszélyezteti.
A Fővárosi Törvényszék márciusban megállapította a mulasztást, és határozat hozatalára szólította fel a közgyűlést, de azóta sem történt előrelépés. A Fővárosi Önkormányzat fellebbezett az ítélet ellen, az ügyet októberben tárgyalja a Fővárosi Ítélőtábla.
- Ha a bíróság a főispánnak ad igazat, előírhatja a helyettes megválasztását egy meghatározott határidőn belül.
- Ha a közgyűlés továbbra sem jut dűlőre, a bíróság a kormányhivatal kezdeményezésére elrendelheti a szükséges rendelet megalkotását a főváros nevében.
A városvezetés szerint a kívülről kinevezett főpolgármester-helyettes nem rendelkezne érdemi hatáskörrel az ellenzéki többségű közgyűlés mellett, ezért a jelölt súlytalan báb lenne.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Meghalt Chris Rea
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek