Az osztrák állam kiadásában 1703 óta megjelenő lapot érintő változásokról a bécsi parlament határozott csütörtökön. Az APA osztrák hírügynökség pénteken közzétett értesülései szerint 70-90 embert bocsáthatnak el a laptól.
Martin Fleischhacker, a Wiener Zeitung gazdasági igazgatója ezt ugyan nem erősítette meg hivatalosan, de azt világossá tette az osztrák hírügynökségnek adott interjúban: egyes alkalmazottaktól kénytelenek lesznek megválni.
Elmondása szerint az évek során a hivatalos közlemények már a kiadványok 85-90 százalékát tették ki. A lapnak jelenleg 6600 állandó előfizetője van, és nagyjából 8 ezer példányt adnak el belőle naponta. A Wiener Zeitungnál összesen több mint 200 ember dolgozik, újságírói-szerkesztői területen 54-en. Július elsejétől a lap online változatát 20-30 fős újságírói csapat fogja működtetni.
Az osztrák kormány azért kezdeményezte a nyomtatott kiadás megszüntetését, hogy összhangba kerüljenek azzal az európai uniós irányelvvel, amely szerint a hivatalos közleményeket és híreket internetes felületen kell közzétenni. „Az Osztrák Köztársaságnak nem feladata, hogy működtessen és finanszírozzon egy napilapot” – jelentette ki még 2021-ben Sebastian Kurz akkori osztrák kancellár, amikor először felmerült a Wiener Zeitung nyomtatott kiadásának megszüntetése.
Az internetes Wiener Zeitung kevésbé lesz napilap jellegű, az egyelőre még nem teljesen pontosított elképzelések szerint az újságíróképzésben töltene majd be fontos szerepet. A tervek szerint havonta egyszer egy nyomtatott kiadása is megjelenik majd.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre