Már 82 háziorvosi praxist hagytak ott – a tavaly szeptemberi időszakhoz viszonyítva – az igazi felmondási hullám a béremelés hiánya miatt pedig még csak az ezután várható – írja az mfor.
„Mára elérte az egymilliót azon magyarországi lakosok száma, akik megürült háziorvosi körzetben laknak, azaz, akiknek nincsen bármikor elérhető háziorvosa”
– jelentette ki Komáromi Zoltán, egészségügyi árnyékminiszter.
A volt háziorvos úgy fogalmazott: a falusi háziorvosi körzetek kiürülésével
- az akut betegek nem jutnak időben szakszerű segítséghez,
- a krónikus betegek nem kapják meg a nekik járó elellátást,
- a szűrővizsgálatok késnek,
- és az igazolások kiadásában is fennakadások lehetnek.
Komáromi arra hívta fel a figyelmet, hogy azonnali béremelést kellene végrehajtania a kormánynak.
A NEAK adatai egyébként teljes mértékben lefedik a fenti állításokat, ugyanis míg tavaly szeptemberben 687 betöltetlen háziorvosi praxis volt, idén már 769 betöltetlen áll üresen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben