Az Airportal beszámolója szerint tegnap este az Air France AF 1494-es számú, Párizs-Budapest járatának személyzete a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelítése közben jelentette az Airbus A320-200-as fékrendszerének lehetséges meghibásodását a légiforgalmi irányításnak.
A pilóták elsőbbségi kezelést kértek a leszállásnál, valamint azt, hogy a futópálya mellett álljanak készenlétben a tűzoltók.
A repülőgép biztonságosan leszállt a futópályán, ahol a Repülőtéri Létesítményi Tűzoltóság egységei átvizsgálták, majd az A320-as a tűzoltók kíséretében a számára kijelölt állóhelyre gurult.
A járat fedélzetén a személyzettel együtt 175-en tartózkodtak.
A visszaúti, AF 1495 számú járat indulását folyamatosan későbbre tolták, végül 2 óra 20 perces késéssel szállt fel a Budapest Airport járatinformációs rendszere szerint.
A budapesti reptéren ezzel már másodszor rendeltek el kényszerállapotot rövid időn belül. Előzőleg a British Airways Londonból Hongkongba tartó járatának hevült túl a fékrendszere.
Totális légi káosz: 240 Wizz Air utas ragadt Olaszországban
A fapados légitársaság utasainak saját maguknak kellett gondoskodniuk hazatérésükről, volt aki sok órás Flixbus és vonatútnak nézett elébe. A Wizz Air az időjárást és az európai légi irányítási rendszereket okolja. Bővebben>>>EU Monitor
Mikor jut hozzá Magyarország a 2021-2027 között jutó felzárkóztatási támogatásokhoz? Hogyan alakul a magyar kormány és az Európai Bizottság viszonya? Mi történik Brüsszelben? A hazánkat érintő legfontosabb brüsszeli történések az Economx.hu EU Monitor rovatában. Kövessen minket!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram