Egyes helyeken a terméskiesés elérheti a 90-100%-ot is
A magasabb fekvő termőterületen legalább 60-70%-os veszteség, ami erősen fajtafüggő, de az Alföldön alig marad termés.
A legtöbb termőtájon mindemellett nagyon erős a Monilia nyomása, ami a meggynél is problémát jelenthet majd, de jelentettek Stigmina és levéltetű fertőzést is
– írja a fruitveb.hu.
Somogy megyében általában 30-40% körüli termésre számítanak a gazdák. Bizonyos fajták jobban vészelték át a fagyokat, és ez eléggé független volt az elhelyezkedéstől vagy kitettségtől, leginkább az adott fenológiai állapot érzékenysége volt meghatározó. Somogy megyében az április eleji fagyok során -3°C alá nem süllyedt ugyan a hőmérséklet, viszont ez már virágzást követően, igen érzékeny fázisban kapta el az állományokat.
Tolna megyében az alacsony hidegigényű, korai fajták súlyos fagykárokat szenvedtek. A megyében -4°C-os szállított fagyot mértek. Üzemi szinten általában 30-40%-os termést várnak a gazdák a jelenlegi helyzet szerint.
Győr-Moson-Sopron megyében a nagyon korai fajták már januárban elfagytak, az április fagyok során -6°C körüli fagy károsított. Általában 30-35% a jelenleg látható kár mértéke.
Bács-Kiskun megyében a korai fajtáknál teljes a fagykár, de itt még a középérésű Kioto is elfagyott a -6°C körüli szállított fagyban.
Borsod megyében, az ország északi részén 40-70% közötti fagykárról számoltak be, a Bergeron és a Flavor Cot marad a leginkább érintetlen. A Magic Cot, Wonder Cot állományok szinte 100%-ban elfagytak.
2060-ig biztosan marad a szélsőséges időjárás
A globális tengerszint több mint kétszer olyan gyorsan emelkedik, mint a mérések első évtizedében, 1993-2002 között – közölte a Meteorológiai Világszervezet (WMO), amely egyúttal arra figyelmeztetett, hogy a tendencia a következő évtizedekben folytatódik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Komoly bejelentéseket tett Gulyás Gergely: íme a legfontosabbak

Putyin: „Idióták, ha majd szájon csókolnak, az sem lesz elég”

Fájni fog ez a jó kis adócsökkentés: nem kicsit, nagyon

Érik a klímakatasztrófa, rámehet az egészségünk

Varga Mihály: erősítjük a BÉT regionális szerepét

Eljött a vihar előtti csend ideje, aztán jön, aminek jönnie kell

Első külföldi útjára készül az új pápa, nem gondoltuk, hogy ezt választja

Lecserélte Ferenc pápa hófehér Fiat kisautóját az utódja

Terítette kártyáit a Magyar Telekom
