A rendelkezés értelmében az Alrosának az unió területén fellelhető vagyonát befagyasztják, a tagállamok polgárainak és az ott működő vállalatoknak pedig megtiltják, hogy kereskedelmi tevékenységet folytassanak az orosz céggel. Ezen felül az Alrosa vezérigazgatójává tavaly májusban kinevezett Marinicsevet az EU területére vonatkozó beutazási tilalom hatálya alá helyezték és ottani vagyonát zárolták.

Az Alrosa, amely a világ legnagyobb gyémánttermelője és az orosz kitermelés mintegy 90 százalékát adja, az EU szerint „egy Moszkvának jelentős bevételt biztosító gazdasági ágazat fontos szereplője”.
Kapcsolódó
Az uniós tanács decemberben jelentette be, hogy az Ukrajna elleni folytatódó orosz háborúra tekintettel elfogadta a gazdasági és egyedi korlátozó intézkedéseket is tartalmazó tizenkettedik szankciós csomagját, amelynek részeként import- és exporttilalmakat is bevezettek Moszkva ellen.
Tiltott a vásárlás és eladás
Ennek értelmében az unió már január 1-jei hatállyal megtiltotta területén az Oroszországban bányászott, feldolgozott vagy előállított nem ipari célú természetes és szintetikus gyémántok vagy gyémántékszerek behozatalát, vásárlását és eladását.

A szankciós intézkedések a tanács korábbi közleménye szerint „újabb csapást mérnek” Vlagyimir Putyin orosz elnök háborús képességére azáltal, hogy az orosz gazdaság legfontosabb ágazatait célozzák, és megnehezítik az uniós szankciók megkerülését.
Az Európai Tanács megerősítette, hogy az EU megingathatatlanul elkötelezett amellett, hogy továbbra is támogassa Ukrajnát és népét, ameddig csak szükséges
– olvasható a tanács közleményben.
Az EU mostanra csaknem 1950 személyre és szervezetre, köztük vállalatokra, bankokra vagy kormányzati ügynökségekre vetett ki szankciókat Ukrajna területi épségének, szuverenitásának és függetlenségének veszélyeztetése miatt, az orosz gazdaságnak azonban eddig sikerült alkalmazkodnia a büntetőintézkedésekhez.
Őket szankcionálták
A szankcionált személyek között van Ilja Medvegyev, a Biztonsági Tanács helyettes vezetőjének, Dmitrij Medvegyevnek a fia, Anna Civiljeva, Kuzbasz kormányzójának felesége, Vlagyimir Putyin unokahúga, Alekszej Saposnyikov, a moszkvai városi duma elnöke, Jurij Csihancsin, a Roszfinmonitoring vezetője, Alekszandr Potapov, az Uralvagonzavod igazgatója, Radi Habirov, a Baskíria vezetője, valamint az orosz Központi Választási Bizottság 14 tagja. Listájukat az EU hivatalos lapjában tették közzé. A jogi személyek feketelistájára felkerült a Cárgrád és a Szpasz TV-csatorna, az Alfa Biztosító Csoport és az Alabuga különleges gazdasági övezet is – adta hírül a Meduza hírügynökség.
Habár 2022-ben még 93 milliárd dollárral csökkent a 25 leggazdagabb orosz összvagyona, tavaly, azaz 2023-ban már 50 milliárddal nőtt. Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők