Az üzleti magazin egy szégyenlistát állított fel azokról, akikben a csalódott, és akiket már nem tüntetne fel a toplistáin.

A „30 Under 30”, azaz a „30 ember 30 év alatt” lista a külnböző ágazatokban jelentős eredményt elért fiatalokat vonultatja fel. Azonban az akkori kiválasztottak közül többek személye minimum megkérdőjelezhetővé vált – írja a Business Insider.

A listán szerepelt Sam Bankman-Fried, az FTX társalapítója, aki visszaélt a vállalata által kezelt betétekkel és befektetésekkel. Felkerült még a listára Caroline Ellison, az Alameda korábbi társ-vezérigazgatója, aki hét bűncselekményben vallotta magát bűnösnek.

A Forbes szégyenfoltja lett Martin Shkreli, a „gyógyszertesó”, aki a 2013-as 30 Under 30 listán jelent meg. Azzal vált híressé, hogy egy mindössze 17 és fél dollárba kerülő, parazitás fertőzésekre kezelésére használt gyógyszer árát 750 dollárra emelte meg. Egy másik ügyben négy év börtönt kapott pénzügyi adatok hamis bemutatása és egy részvény manipulálásának megkísérlése miatt.

Charlie Javice szintén a lista egyik szereplője. Ő 2019-ben került fel a pénzügyi osztály térképére, aki Frank elnevezésű startupjával állítólag egyetemistáknak segített pénzügyi támogatást szerezni. Ezt 2021-ben 175 millió dollárért eladták a JP Morgan Chase-nek, miután a startup azt állította, hogy 4,25 millió felhasználója volt.

Ám az Igazságügyi Minisztérium szerint Javice becsapta a JP Morgant, mivel állításaival szemben mindössze nagyjából 250 ezer felhasználója volt a Franknek.

Helyet kapott a listán még Nate Paul ingatlanbefektető, akinek vállalkozását 1 milliárd dollár körüli értékűre becsülték, mielőtt csalással és összeesküvéssel vádolták volna meg; valamint Lucas Duplan, a Clinkle nevű fintech cég alapítója is a listra része: mobilfizetési tervéből sosem lett életképes termék, mire az alkalmazottak felmondtak, miközben olyanok fektettek be vállalkozásába, mint Peter Thiel vagy Andreesen Horowitz.

Listázták a legértékesebb magyar vállalatokat

A gépipari óriás, a svájci központi MPF Holding áll az élen a Forbes 100 legértékesebb cégét bemutató listáján.
Bővebben--->