A Magyar Alvás Szövetség a Koppenhágai Egyetem nemzetközi alváskutatását értékelte közleményében. (OS)
Eszerint a dán tudósok mintegy 7,41 millió éjszakai alvást követtek nyomon és megállapították: még a melegebb éghajlatú földrajzi zónákban is kevesebbet alszanak az emberek, és nehezen tudnak alkalmazkodni az alvási hőmérséklet mérsékelt emelkedéséhez is.
A világméretű melegedés emelkedésével az egy főre jutó alvás mennyisége jelentősen csökken, évente körülbelül 44 óra alvásba kerül, az alváshiányos éjszakák száma 13-15 éjszakával nő, aminek élettani következményeit nem szabad figyelmen kívül hagynunk.
Európa bajban van: mi magunk okozzuk a tikkasztó hőhullámokat
Az emberiség által előidézett éghajlatváltozásnak elsöprő szerepe volt az Észak-Amerikában, Európában és Kínában tapasztalt hőhullámokban. Bővebben >>>A pusztító megrázkódtatások mellett, mint az aszályok és az árvizek, az éghajlatváltozás olyan terheket rónak ránk, amelynek alvásmegvonási következményei egyre súlyosabbak; új krónikus stresszforrás alakul ki, amely az egészségünket veszélyezteti. Ezek a terhek a Föld hőmérsékletének emelkedésével várhatóan növekedni fognak. Ha a szén-dioxid-kibocsátás nagyjából a jelenlegi szinten marad, akkor a század végére évi 50 óra alvást veszíthetünk el.
Az éghajlatváltozás okozta alvásveszteség nem a jövőről szól, ezt már ma is szenvedjük
– hangsúlyozta G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke. Hozzátette, a jó alvás elengedhetetlen része az általános egészségnek. Enélkül számos egészségügyi probléma fenyeget, a hangulati rendellenességektől és a szívproblémáktól kezdve az elhízásig és a cukorbetegségig számos káros következménye van. Ezért is fontos a jó éjszakai pihenés.
Itt a vége: kiderült, hogy egészségtelen a hétvégén sokáig aludni
Kiderült, hogy a szabálytalan alvásminták és a rendszertelen bioritmus egész pontosan hogyan károsítják az egészséget. A társadalmi jetlag, a belső óra összezavarodásának jelensége és a cukorbetegség, a szív-és érrendszeri problémák, illetve az elhízás között most először találtak egyértelmű összefüggéseket. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Megnyugodtak a piacok: esett az olaj, zuhant a gáz, emelkedtek a részvények