YouTube-ot üzemeltető Google jó ideje küzd azzal, hogy hirdetési bevételektől esik el amiatt, mert a felhasználók jelentős része hirdetésblokkolókat használ – fejtette ki az Economx számára az info-kommunikációs szakjogász.

Havas-Sághy Gábor szerint emiatt az elmúlt hónapokban a Google több olyan lépést tett, amivel aligha fogja magát belopni a nézőközönsége szívébe. Bár a vállalat létrehozott néhány új kényelmi funkciót, amíg az egyik kezével adott, addig a másik kezével elvett, méghozzá a hirdetésblokkolás örömét.

Az Economx is több ízben foglalkozott azzal, hogy a YouTube Prémium szolgáltatását már a létezése óta egy az egyben kiváltják az AdBlockerhez hasonló hirdetésblokkolók. A jelek szerint azonban szépen lassan véget ér a jelenlegi status quo, mivel a vállalat legújabb fejlesztése felismeri, ha egy felhasználó hirdetésblokkolót használ – és míg azt nem deaktiválja, addig a YouTube nem engedélyezi a videó megtekintését.

A felhasználók beszámolói alapján jelenleg kétféle felugró ablakkal lehet találkozni. Az elsőben az áll, hogy a hirdetésblokkolók használata nem engedélyezett a YouTube-on, ezért a vállalat kéri az adott felhasználót, hogy vagy kapcsolja ki azt, vagy fizessen elő a YouTube Premiumra. Ezt az ablakot rövid várakozás után be lehet zárni, anélkül, hogy bármin is változtatna az ember.

Létezik azonban egy sokkal agresszívabb felugró ablak is, melyben a vállalat arra figyelmezteti a felhasználót, hogy kapcsolja ki az általa használt hirdetésblokkolót, különben három videó megnézése után blokkolni fogják a lejátszót. Ennek tudatában a felhasználóknak tényleg csak két választása marad: tűrni a reklámokat, vagy előfizetni az egyre dráguló Premium szolgáltatásra.

Kísérleti programból valóság

Júniusban többen arra lettek figyelmesek a világ különböző pontjain, hogy a YouTube rendszere panaszkodik, ha a felhasználó valamilyen adblocker szolgáltatást használ. Azonban, ami nyáron még csak „kísérleti kezdeményezés” volt, novemberre globális hódító útjára indult, és az elmúlt hetekben valószínűleg több olvasónk is találkozott már a jelenséggel.

A hirdetésblokkoló kiegészítőket és szolgáltatásokat nyújtó fejlesztők bevallása szerint a szigorító lépéseknek már mérhető hatása van, sok ezer felhasználó távolította el böngészőjéből az addig használt, reklámokat kiiktató bővítményeket. Természetesen továbbra is lehet kerülőutakat találni, de az előzetes várakozások szerint sokan beadják a derekukat, és előfizetnek a Prémium szolgáltatásra.

Az AdGuard, aminek mintegy 75 millió felhasználója van, jelenleg napi szinten körülbelül 6000 törlést tapasztal a Chrome bővítmény esetében. – mondta Andrey Meshkov, technológiai igazgató. A vállalathoz közben özönleni kezdtek a felhasználói panaszok, amelyeknek legalább a fele a YouTube-ra vonatkozott.

Kép: Getty Images / Sean Gallup

Egy másik bővítmény, az AdLock termékvezetője szerint októberben mintegy 30 százalékkal több napi telepítést és eltávolítást regisztráltak, mint a korábbi hónapokban. A következő időszakban valószínűleg egyre többen fognak megszabadulni a Youtube miatt a reklámblokkólóktól, ami komoly hatással lehet ezekre a vállalkozásokra.

Ezzel párhuzamban a vállalat bejelentette, hogy a YouTube Premium szolgáltatás drágulni fog. November végéig Közép- és Dél-Amerikában, valamint Európában tornássza fentebb az árakat a YouTube. Európában többek között érintett Németország, Ausztria és Lengyelország is. Szerencsére hazánk nincs a listán, de nem érdemes abban reménykedni, hogy sokáig így is marad.

Jogi akadály

Az adatvédelmi szakértők szerint az Európai Unió szabályozásai útját állhatják a korlátozásoknak: Alexander Hanff októberben nyújtott be panaszt az Ír Adatvédelmi Bizottságnak a módszereit kifogásolva. Véleménye szerint a videómegosztó erre kialakított rendszere sérti a magánszféra védelmét és az uniós jog szerint illegális módszereket alkalmaz a hirdetésblokkolók észlelésére, mivel a kliens böngészőjében futó scriptek kémprogramoknak minősülnek.

Álláspontját az a tény is alátámasztja, hogy a fent említett scriptek jelenleg felhasználói engedélyezés, illetve esetleges értesítés vagy figyelmeztetés nélkül tevékenykednek a felhasználó eszközén. Hans-on kívül Patrick Breyer, német digitális jogvédő és az Európai Parlament képviselője szintén ellenzi a YouTube intézkedéseit.

 

Ez a Youtube reagálása

A YouTube a fokozott médiafigyelemre a következőképpen reagált: „A reklámblokkolók használata sérti a YouTube Felhasználási Feltételeit. Éppen ezért globális kezdeményezést indítottunk, hogy reklámblokkolókkal rendelkező felhasználóinkat arra ösztönözzük, engedélyezzék a hirdetéseket a YouTube-on vagy próbálják ki a YouTube Premiumot a reklámmentes élményért. A hirdetések világszerte támogatják a tartalomgyártókat és milliárdok számára teszik lehetővé, hogy hozzáférjenek kedvenc tartalmaikhoz a YouTube-on. Vállalatunk természetesen bármilyen kérdés vagy kérés esetén teljes mértékben együttműködik az ír adatvédelmi hatósággal.”

Az info-kommunikációs szakjogász álláspontja szerint a hirdetésblokkolók észleléséhez használt szkriptek használatához a webhelyeknek az elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv értelmében a felhasználó hozzájárulását kellene kérnie, mielőtt adatokat tárolna, vagy hozzáférne a felhasználó eszközén lévő adatokhoz.

Amennyiben az Európai Bizottság úgy találja, hogy a YouTube hirdetésblokkoló-észlelő rendszere sérti az EU elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelvét, pénzbírsággal sújthatja a platformot, és a funkció megváltoztatására kényszerítheti a vállalatot.

Havas-Sághy Gábor szerint egyelőre korai lenne megjósolni, hogy a gyakorlatban milyen eredménye lehet az ügynek, ami az Egyesült Államokban élő felhasználókat vélhetően semmilyen módon nem fogja érinteni végkimeneteltől függetlenül.