Azt írták: március 10-én reggel ütöttek rajta egy erzsébetvárosi lakáson, ahol információik szerint kábítószerrel kereskedtek. A lakásban a rendőrök több mint öt liter kábítószergyanús folyadékot találtak, amelyből a drogteszt GBL-t mutatott ki.

A Gina néven is ismert szeren kívül a drog adagolásához használt üvegcséket, valamint csaknem egymillió forintot foglaltak le – tették hozzá.

A rendőrök kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki egy 38 éves és egy 40 éves férfit; mindketten beismerő vallomást tettek.

A gyanúsítottak azt vallották, hogy az internetről illegálisan beszerzett anyagot maguk is rendszeresen használták, és baráti körükben értékesítették.

A rendőrség közlése szerint olyan adat az eljárás során eddig nem merült fel, hogy a kábítószert más bűncselekmény elkövetéséhez használták volna.

A két gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásukra – áll a közleményben.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport