Ezért ebben az időszakban ők is fokozott figyelmet igényelnek - közölte az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos. Ovádi Péter tájékoztatása szerint a mínuszok ismételt megjelenése nagy körültekintést igényel az állattartók részéről, hiszen ekkor nő az állatokra nehezedő kihívások száma.
A TÉLI IDŐJÁRÁS BEKÖSZÖNTÉVEL KÜLÖNÖS FIGYELMET KELL FORDÍTANI A MENHELYEKEN ÉLŐ ÉS A KÓBOR ÁLLATOKRA.
A hidegben az állatok nagyobb energiát igényelnek a testhőmérsékletük fenntartásához, mely különös kihívást jelenthet az állatmenhelyeken, valamint az utcán. A közösségi összefogás kulcsfontosságú a civil állatvédő szervezetek és az általuk gondozott gazdátlan állatok megsegítésében: mindenki segíthet, legyen szó anyagi támogatásról, önkéntes munkáról, vagy csak a társadalmi tudatosság növeléséről.
Minden apró hozzájárulás számít, hiszen közösen sokat tehetünk az állatok jóllétéért a téli hónapokban is. Az állatok iránti megfelelő gondoskodás mindannyiunk felelőssége. A hideg hónapokban különösen fontos, hogy a védtelen állatok számára megfelelő védelmet biztosítsunk
– fogalmazott Ovádi Péter.
Ebben az időszakban fontos biztosítani a megfelelő táplálékot és a menedéket az állatok számára, hogy fenntarthassák megfelelő testhőmérsékletüket és energiaszintjüket.
A közlemény szerint kiemelten fontos, hogy az állattartók megfelelő előkészületeket tegyenek a hideg időszak beköszöntével, ez magában foglalja a megfelelő szigetelésű vagy fűtött búvóhelyek biztosítását, valamint a rendszeres állatorvosi vizsgálatokat, különös figyelemmel a hideg időszakban fokozottan érintett állategészségi problémákra.
(MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot