„Egy Kossuth-díj nemcsak érdem, hanem egyben üzenet is. Azt üzeni, hogy aki viseli, méltó a tiszteletre. Márpedig aki gyermekkereskedelemmel, az emberek kizsákmányolásával poénkodik, az nem példakép, hanem szégyen.”
Nagy Feró méltatlanná vált a Kossuth-díjra, vissza kell vonni tőle
– fejtegette az Országgyűlésben Barkóczi Balázs, a DK képviselője, aki Nagy Feró Békemeneten elhangzott szavaira utalt a Szőlő utca ügyében.
Kapcsolódó
Erre az Index összefoglalója szerint a miniszterelnök úgy felelt: a kormány egy általános szabályt követ, semmilyen művészeti, tudományos díjat nem vonunk vissza.
Barkóczi szerint ez a válasz sokat elmond az erkölcsiségről, most pedig újra kitértek a felelősség alól. A politikus azt ígérte, mindenkit, aki részt vett „ebben a gyalázatban”, azt felkeresik, és börtönbe juttatják.
Orbán Viktor viszontválaszában azt tanácsolta, gondolják át még egyszer, hogy ezt a vitát ki akarják-e nyitni, „tekintettel arra, hogy 1990 után egyetlen kommunistától sem vontak vissza tudományos vagy művészeti elismerést. Nem érdemkeresztről, nem érdemrendekről van szó, hanem tudományos és művészeti díjakról”. „Ha már gusztustalanságról beszél, felhívnám a figyelmet arra, hogy ön Gréczy Zsolt háta mögött ül” – jelezte Orbán.
Gurmai Zita felidézte,
több mint fél éve történt az újdörögdi gyakorlótéren a kézigránátos tragikus eset.
Az MSZP-s képviselő aláhúzta, hogy a felelősségre vonatkozó kérdésére azóta sem kapott választ.
Erre Orbán Viktor úgy válaszolt: „Örülök annak, hogy egy ügyben sikerült önnel zöld ágra vergődni, talán egyet is értünk (...) a haza védelme során elszenvedett sérülést olyan ember tud szerezni, aki hősként állt helyt. Örülök annak, hogy nem áldozatként beszélünk a hölgyről, hanem mint elismerésre méltó hősről”. Majd arról beszélt, a protokoll régóta ugyanaz, de még zajlik a vizsgálat az ügyben.
Gurmai azt is felvetette: egy civil kezébe hogyan kerül éles gránát.
Ez szerintem hiba. Tudom, hogy a hadsereg jó kezekben van, de az istenit neki, ne legyen több áldozat
– szögezte le.
„Azt hiszem, hogy értem képviselő asszony felindulását, de a felindulásának a kiindulópontja szerintem téves. Nem arról van szó, hogy egy civil kezébe adtak éles robbanószert, hanem egy kiképzés alatt álló katona kezébe adták azt” – vélekedett a kormányfő.
„Egyre rosszabb gazdasági eredményeket egyre rosszabb közbiztonsági helyzet követ. A vidéki lakosok azt érzik, hogy árad a bűn, ráadásul az összeszerelő üzemekkel negyven helyszínen migránsmunkásokat is rászabadítottak a lakosságra” – fogalmazta meg a jobbikos Lukács László György. A párt frakcióvezetője kijelentette, több rendőrre van szükség.
Erre Orbán azt mondta, 2573-mal több rendőr van, mint a baloldal idején. A feltöltöttség meghaladja a 90 százalékot, de szerinte is jobb lenne, ha 100 százalékon lenne. Arra is kitért, a kormány céljai között szerepel, hogy minden településen legyen körzeti megbízott. Lukács emlékeztetett, ezeket a számokat az emberek nem tapasztalják. Orbán azonban úgy vélte, a Jobbik politikusának nincs kedve a tények alapján vitázni, holott a bűncselekmények száma is mérséklődött.
Számíthatunk-e arra hogy idén vagy jövőre engedik Magyarországon a petesejt-donációt, hogy több gyerek születhessen végre?
– kérdezte Szabó Tímea a meddőségi klinikák államosítása kapcsán. A Párbeszéd képviselője azt is felvázolta, rekordalacsonyan van a hazai gyermekszületések száma, és ez a kormány családpolitikai bukása.
Orbán Viktor válaszában azt hozta fel, hogy ha a kormány nem vezette volna be a családpolitikai intézkedéseket, szerinte 200 ezerrel kevesebb gyerek született volna. A meddőségi ellátórendszerre térve úgy érvelt, a korábbiakhoz képest jóval több pénz és kapacitás van. A miniszterelnök szerint „az eredményekről valóban vita zajlik, miután ingyenessé tettük ezt az ellátást, sokkal több idősebb hölgy is jelentkezik, olyanok is, akik korábban nem jelentkeztek. Mivel ingyenes, most nagyon helyesen megpróbálják ezt a módszert. Nem biztos, hogy az, amit ön romlásnak tart, az romlás”.
„A petesejt-donációval kapcsolatban is óriási viták vannak, ezek nem jutottak nyugvópontra. A viták tekintélyes része morális természetű kérdés, ezért több időt kell adni rá”
– intett türelemre Orbán Viktor.
Szóra nyílt a miniszter szája: válaszolt a Szőlő utca nagy kérdésére, és a 13. havi bérről is bejelentést tett
Az ellenzéki kérdésekkel megsorozott igazságügyi miniszter a többi közt a mesterséges intelligenciáról, ágazati béremelésekről, valamint a Szőlő utcai botrányról is beszélt. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán