Legutóbb az Aggteleki Nemzeti Parkban rögzített a vadkamera egy arra kószálóbarnamedvét, előtte pedig ugyancsak az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, Boldva település határában a Sajó-folyó mellett látták ki az állatot.
Medve kószál Észak-Magyarországon, veszélyben a turisták
Barnamedvét rögzített egy vadkamera az Aggteleki Nemzeti Parkban. A felvétel még szombaton készült, és az erdészeti szakemberek rögtön közzé is tették, hogy a turisták értesüljenek a fenyegető veszélyről. Bővebben>>>Karancsberény, Mihálygerge és Karancskeszi után újból egy medve bukkant fel Magyarországon – írja a NOOL.
Bejárta a közösségi oldalakat egy Etesen készült fotó, amelyen jól kivehető a medve. Az etesi vadőr örökítette meg a vadállatot, aki a Kotroczó-tó környékén fülelte le a medvét.
A „Nógrád megyei medvefigyelő” Facebook-oldalán arra figyelmeztette a lakosokat, hogy Karancsberényben és a mihálygergei Komravölgyi víztározó területén is medvét észleltek a helybeliek.
Medvét észleltek a Sajó mentén, a napokban bárhol megjelenhet
A barna medve mozgásának irányáról jelenleg nem áll rendelkezésre több információ, így az állam a Sajó-folyó mentén bárhol előfordulhat az elkövetkezendő napokban – figyelmeztetett az Aggteleki Nemzeti Park vezetősége. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
Összeomlás szélén egy kulcságazat: 63 ezer munkahely forog kockán
Megvan a NASA legújabb vezetője, el sem hiszi, honnan jött
Csalókat csalt csapdába a nyugdíjas férfi
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama
Tabudöntés jöhet az EU-ban: megszavazhatják az orosz vagyon felhasználását
A hivatal szerint tízezrek, a valóságban százezrek hagyják el az országot