A kitoloncolás elhalasztása érdekében jó pénzért adott hamis igazolást egy külföldinek egy budapesti orvos. A férfi, akinek a nevére kiállította, el sem ment a rendelésre, helyette – az orvos tudtával – egy honfitársa jelent meg.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya közfeladati helyzettel visszaélés bűntett miatt folytat eljárást egy fővárosi orvossal szemben. A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján 2023 tavaszán indult, amikor az orvost egy vietnámi állampolgár nevében eljáró közvetítő kereste fel azzal, hogy ügyfelét kitoloncolnák az országból, és százezer forintot ajánlott fel egy olyan igazolásért, ami miatt a kitoloncolást elhalasztanák.
A külföldi meg sem tudott jelenni a rendelésen, az orvos azonban így is vállalta, hogy „repülésre alkalmatlan” megállapítással papírt tölt ki.
Csak annyihoz ragaszkodott, hogy legalább egy másik ember legyen ott, majd kiállította a hamis papírokat. A budapesti nyomozók november 9-én hallgatták ki a gyanúsítottat. A férfi megtagadta a vallomást, az eljárás során szabadlábon védekezhet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak