Estétől nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és hétfőn szinte mindenütt borult lesz az ég - írja az MTI az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentésére hivatkozva.
Hétfő napközben: eső, zápor
Még vasárnap a borult, párás tájakon szitálás, gyenge eső alakulhat ki, majd éjszaka nyugat felől csapadékrendszer érkezik, amely hétfő napközben tovább terjeszkedik kelet felé. Reggelig még csak a Dunántúlon, majd hétfőn napközben már egyre többfelé várható eső, zápor. Többfelé kísérik élénk, olykor erős lökések a déli, délnyugati szelet, amely hétfőn a Dunántúlon északnyugatira fordul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 8 fok között várható, a szelesebb Dunántúli tájakon lesz majd enyhébb az idő, míg a délkeleti határ mentén alacsonyabb értékek valószínűek. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn általában 5 és 11 fok között várható, a délkeleti határ mentén mérhetjük a magasabb értékeket.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak