A Digitális Állampolgár (DÁP) mobilalkalmazás nemrég ünnepelhette az első születésnapját: a 2024 szeptemberi élesítése óta már csaknem 2,5 millióan töltötték le - közölte Both András, aki a november 17-19-i Future IT konferencia előadójaként ismerteti Magyarország digitális vízióját.
A Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ) Zrt. vezérigazgatója a vg.hu-nak nyilatkozva azt is elmondta, hogy az alkalmazás indulásakor elérhető funkciók az elmúlt egy év alatt közel megduplázódtak, és mára már a webes felület is elérhető, így a két felület egymást kiegészítve támogatja az állami ügyintézést.
A felhasználók rájöttek, mennyivel kényelmesebb az alkalmazáson keresztül belépni az állami rendszerekbe ahelyett, hogy felhasználóneveket és jelszavakat jegyeznének meg - jelentette ki a vezérigazgató. Hozzátette, hogy az alkalmazáson keresztül
- a felhasználók már több mint 28 millió belépést indítottak az állami felületekre,
- emellett több mint 1,2 millió dokumentumot írtak alá digitálisan,
- és 800 ezer tárhelyes üzenetet olvastak el.
Both András kiemelte, hogy a DÁP funkciói a piaci szereplők bevonásával folyamatosan bővülnek, és a rendszer teljes digitális ökoszisztémává válik. „A következő időszakban a legfontosabb mérföldkő az lesz, hogy a gépjármű-adásvétel életesemény teljes folyamatát el lehet majd intézni az alkalmazásban, de az offline funkciók bevezetését és az adattárca funkcióinak bővítését is említhetném, például az életkorral vagy élethelyzettel járó jogosultságok és kedvezmények igazolására is használható lesz a DÁP” - emelte ki a vezérigazgató.
A DMÜ vezérigazgatója közölte: a DÁP célja, hogy a legfontosabb, legtöbb embert érintő ügyek már 2026-ra mobilról is elintézhetők legyenek, valamint hogy EU-s szinten se kelljen már plasztikkártyákat és egyéb igazolványokat fizikai formában magunknál hordani, az uniós célokkal összhangban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A napelem már nem elég: milliókat ad a kormány házi akkumulátorra
Krónikus spirál: ez a három betegség durván megrövidíti az életét
Meghátrált a kormány, mégis feltétel nélkül fizet Budapestnek
Váratlan jelzés a piacról: Orbán Viktor egy órára beelőzte Magyar Pétert a fogadásokban
Meglepő fordulat Brüsszelben: megkapták a várva várt engedményt az autósok
Figyelmeztet a nyugdíjszakértő: 280 ezer forint állami támogatást is be lehet gyűjteni még idén
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Otthoni moziélmény felsőfokon: leteszteltük a One Magyarország új "varázseszközét", a SoundBoxot
Lopott és teljhatalommal irányított a budapesti sportszövetség vezetője, börtönbüntetést kaphat