A már megszokottak mellett vannak új nevek is a legtöbb dotációt begyűjtő futball-szervezetek listáján - írja friss számában a hetilap. Így például a miniszterelnökséget vezető miniszter választási körzetében található Apátfalva, a Tessely Zoltán elnöki székfoglalója után 10 napon belül bő 200 milliót összekalapozó Bicske, vagy éppen a III. Kerületi torna és vívó egylet, amelynek elnökségében ott ül Mikusi Róbert, a Market Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese.
Az idén a legnagyobb tao-donor valószínűleg a Duna Aszfalt-csoport volt. Szinte biztosra vehető, hogy a Tiszakécske 558 millió forintja - amit az egyesületnek egy összegben sikerült begyűjtenie - teljes egészében tőlük érkezett, de támogatta a csoport az Apátfalvát is, és nem lenne meglepő, ha a Felcsút valamelyik 100 millió forint feletti dotációja (összesen öt ilyen volt) is az egyik Duna Aszfalt céghez lenne köthető.
A Felcsút egyébként egy hét alatt több mint 1,5 milliárd forintot gyűjtött össze, volt olyan nap, amikor az MLSZ bő 700 millió forintnyi támogatási igazolást adott ki az alapítványnak - további részletek a figyelo.hu-n olvasható.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben