A közös ellenőrzések alkalmával négy műhelyben összesen 57 illegális jármű-diagnosztikai szoftvert talált a NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságának és a JAF munkatársai.
A szoftvereket tartalmazó laptopokat, jármű-diagnosztikai műszereket, külső meghajtókat, DVD-ket a pénzügyőrök lefoglalták és valamennyi ügyben, összesen 16,5 millió forint vagyoni hátrányt okozó szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmények gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.
Az ellenőrzések közben a műhelyekben lejátszott zeneszámok tekintetében a zeneszolgáltatások, és az alkalmazottakkal kapcsolatosan a foglakoztatások jogszerűségét is vizsgálták a pénzügyőrök. Az előzetes szakvélemények alapján összesen 1733 másolt zeneszám vonatkozásában a többszörözés történt és a nyilvános zeneszolgáltatás engedélyezése is elmaradt. Egy esetben találtak olyan foglalkoztatottat, akinek a bejelentését a munkáltatója elmulasztotta.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van