George Osborne brit pénzügyminiszter a Financial Times vasárnapi számában megjelent nyilatkozatában közölte, hogy tervei szerint 15 százalékra vagy az alá viszik le a társasági adó mértékét. A cél, hogy befektetésekre csábítsák az üzleti köröket, mielőtt a Brexit érezhető hatást gyakorol a gazdaságra.
A World Economic Forum honlapján közzétett kimutatás szerint az OECD tagországai közül a legkisebb társasági adót, 12,5 százalékosat Írországban kell fizetni, a második a tagok közé 2016-ban felvett Lettország, ahol 15 százalékos a társasági adó, a harmadik legkisebb társasági adó, 17 százalékos pedig Szlovéniában van.
A negyedik helyen három ország osztozik 19 százalékkal: Magyarország, Lengyelország és Csehország. A brit társasági adóval megegyező 20 százalékot Észtország, Finnország, Izland és Törökország vet ki.
A skála másik végén az Egyesült Államok, Franciaország és Belgium áll 30 százalék feletti társasági adóval.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak