Az MNB azt követően indított piacfelügyeleti vizsgálatot, hogy piacmonitoring tevékenysége során tudomására jutott: a Wood & Company Financial Services a.s. 2013. október 16-án a Bloomberg hírügynökség elektronikus felületén ügyfelei számára angol nyelven két alkalommal is üzenetet küldött. Eszerint a globális indexszolgáltató MSCI nem változtat az indexbe kerülés egyik feltételéül szolgáló likviditási követelményein, s így a Richter-részvények nem kerülnek vissza az indexekbe.
A Wood, mint a Budapesti Értéktőzsde csehországi székhelyű tőzsdetagja, ügyfélnyilatkozatában megerősítette és kiegészítette a jegybank információit, s nyilatkozatában beszámolt a tárgyban lebonyolított levelezésről is. A nyilatkozathoz csatolt listák szerint a Wood első, a tárgynapon a témában elküldött üzenetét 80, a másodikat 91 címzett felé továbbította.
Az MNB megállapította: az üzenetek és a levelezés tartalma nincs összhangban az MSCI két nappal korábbi hivatalos közleményével − melynek címe, s tartalma is egyértelműen a likviditási többletkövetelmények eltörléséről szól az MSCI global standard indexeknél −, s a Wood által azok forrásaként az MNB előtt megjelölt, egy másik befektetési vállalkozástól kapott jelentés tartalmával sem. Így a levelezés tartalma félrevezető, az üzenetekben a Wood által közölt információk pedig hamisak voltak - olvasható a jegybank közleményében.
Mivel a Wood professzionális piaci szereplő - s így az általa közölt információk jelentős hatást gyakorolhatnak a piaci szereplők befektetési döntéseire -, az adott helyzetben elvárható lett volna részéről, hogy az általa közölt információ kapcsán tegye egyértelművé: azt nem saját forrás alapján teszi közzé. Szintén elvárható, hogy a társaság ne közöljön a forrásként megjelölt információval egyértelműen összhangban nem lévő, egyúttal hamis és félrevezető híreket - hangzi az indoklás.
Mindezek alapján az MNB úgy találta, hogy az üzenetek és a levelezés tartalmának kialakításakor a társaság nem az adott helyzetben elvárható gondossággal járt el, ami hamis illetve félrevezető tartalmú információk közléséhez vezetett. A Wood tehát magatartásával megsértette a tőkepiaci törvényt, vagyis megvalósította a jogszabály által tiltott piacbefolyásolást. A jegybank a jogsértés miatt ma publikált határozatában 7,5 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a társaságot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram