Nagyon közel jár már a 400 forintos lélektani határhoz az euró/forint árfolyam. Március 7-én a nyitás előtt 395 forint fölé emelkedett az euró és csaknem 364 forintig a dollár árfolyama, ami történelmi mélypont. Később valamelyest erősödött forint, de még mindig 390 körül jegyzik az eurót. Nyitás után tovább gyengült a forint, reggel 9 után 396 forint fölött jegyezték az eurót.
Az orosz-ukrán háború kitörése előtt 355 forint körül volt az euró/forint árfolyam, azóta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sem szóbeli intervencióval, sem a múlt heti kamatemeléssel nem tudta megfékezni a zuhanását.
Rövid távon attól függ a forintárfolyam, hogyan alakul a háború. Egyelőre senki sem látja, hogy mi lesz a kiút a jelenlegi a helyzetből. Van esély rá, hogy még a mostani szintekről is tovább gyengüljön a forint, mert a háborús félelem és kockázat felülírja a magyar gazdaság eredményeit és a magas kamatot - mondta Jobbágy Sándor, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető makrogazdasági elemzője az RTL.hu-nak.
A technikai elemzésekf szerint az, hogy 381 forint fölé emelkedett az árfolyam a múlt héten, megnyitotta a lehetőséget arra, hogy 400 forint fölé kerüljön a kurzus.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A forint máris megkezdte a csúszkálást