A várakozások szerint a Xetra kereskedési rendszer december 6-ra tervezett bevezetésével jelentősen nőhet a likviditás a Budapesti Értéktőzsdén. Ez minden piaci szereplő számára kedvező fejlemény lehet, a befektetőknek, a kibocsátóknak és persze a brókercégeknek egyaránt.
A befektetőknek azért fontos a likviditás, mert a megfelelő nagyságú forgalom mellett lehet a legoptimálisabban vételi, illetve eladási pozíciókat nyitni anélkül, hogy az árfolyamot a pozíció nyitásával irreális mértékkel távolítsuk felfelé vagy lefelé a pozíciónk felvétele előtti árazáshoz mérten - mondta Virág Ferenc, a Random Capital elnök-vezérigazgatója. A magas likviditás képes biztosítani a biztonságos nyitás és zárás lehetőségét egy koncentrált piacon. A kibocsátóknak is fontos a megfelelő likviditás, mert annak a révén várható el, hogy a részvény árazása folyamatosan képes legyen a valós, fundamentumoknak megfelelő értéket biztosítani, de legalábbis ahhoz időnként visszatérni - tette hozzá a szakember.
Az alacsony likviditású részvényeknél az intézményi befektetők gyakran használnak likviditási diszkont értékelést. Ez azt jelenti, hogy a részvények megvásárlásakor csak megfelelő diszkont mellett lépnek a piacra azért, mert mind a vétel, mind a későbbi eladás esetén számolni kell azzal, hogy az árfolyam jelentősen elmozdulhat a pozíció felvételekor vagy zárásakor az alacsony likviditás miatt, s ez jelentős többlet kockázatokat hordoz az árazott jövedelmezőség eléréséhez - mondta Virág.
A likviditás alapvetően az adott termékben kereskedők számától függ. A piaci instrumentumokat azzal lehet vonzóvá tenni, ha kereskedésük kiegyensúlyozott, a kibocsátok transzparensek, a jövőbeni kilátások vonzóak - mondta a Random Capital vezetője. Ilyenkor a spekulánsok szerepe nő és a likviditás javul, természetesen a megfelelően osztott befektetői háttérrel.
A Xetra rendszert a szakember Európában a legfejlettebb és leghatékonyabb kereskedési rendszernek tartja, amelyhez való csatlakozás egyfajta út a magyar piac számára, hogy felzárkózzon és egyben belépjen Európa tőkepiaci vérkeringésébe. A kereskedési rendszerhez minden meghatározó szereplőnek kapcsolata van, ezek a cégek hosszú ideje a német és osztrák piac szereplői, csatlakozásuk technikai feltétele a Xetra rendszerhez adott. Idővel várható és elvárható ezen befektetési bankok és tőkepiaci szereplők csatlakozása a magyar tőzsdéhez. Ezek közvetlen megjelenése növeli a szereplők számát és a kereskedők, befektetők számának növekedése növeli a likviditást. A likviditás növekedése újabb szereplőket motiválhat a magyar piacon való megjelenésre, s ők tovább növelhetik a forgalmat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak