A Deutsche Bank arra készül, hogy jelenleg Londonban lévő kereskedési és befektetési banki részlegének jelentős részét Frankfurtba helyezi át, válaszul Nagy-Britannia Európai Unióból történő kilépésére - értesült a Bloomberg.
A hírügynökség forrásai szerint a bank gyakorlatilag a teljes londoni tevékenységét hazavinné a következő 18 hónap során, ugyanakkor a tervek még változhatnak, ha változás lenne közben a brexit most tervezett feltételeiben.
Kapcsolódó
Ez most egy újabb komoly lépés abban a folyamatban, amit a pénzügyi szektoron belül csak Brexodusnak hívunk - mondta a hírügynökségnek Gildas Surry, az egyik Deutsche Bankkal is komoly kapcsolatban álló vagyonkezelő munkatársa. Szerinte jelenleg minden komolyabb európai bank azon dolgozik, hogy londoni tevékenységét hazatelepítse, s az európán kívüli, komoly londoni jelenléttel rendelkező külföldi bankok is sorra jelentik be tevékenységeik kontinensre költöztetését.
A költözés egyébként jól illik a Deutsche Bank márciusban bemutatott új stratégiájához is, amely elsősorban a befektetési banki tevékenységet és a vállalati ügyfelek kiszolgálását helyezné előtérbe, s hangsúlyozná a bank német kötődését - írja a hírügynökség.
Visszafordíthatatlanná válhat
Ha Nagy-Britannia valóban elveszítene egy csomó jogosultságot az uniós pénz- és tőkepiacokhoz való hozzáférésekkel kapcsolatban, akkor a költözés Londonból nem választás, hanem kényszer lesz egy csomó pénzügyi intézmény számára. A Deutsche Bank jelenleg a teljes befektetési bank tevékenységéhez kapcsolódó könyvelés jelentős részét Nagy-Britanniában végzi, ennek áttelepítése Frankfurtba tőke és időigényes folyamat - mondták a bank ügyeit közelről ismerő források. Így ez valószínűleg több lépcsőben valósul majd meg.
Frankfurt eddig a Brexodus nagy nyertesének tűnik. Idáig a Standard Chartered, a Nomura Holdings, a Sumitomo Mitsui Financial Group, a Daiwa Securities jelentette be, hogy uniós központjának választja a várost. A Citigroup, a Goldman Sachs, a Morgan Stanley hasonló lépést fontolgat.
Az összefoglaló szerint a Deustche Bank jelenleg több ezer embert foglalkoztat Londonban. A bank összes bevételének egyötöde képződik Nagy-Britanniában, nagyjából 5 milliárd euró.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram