Miután az összes kamatkondíciót változatlanul hagyta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa május 25-i ülésén, a piac csalódott. A forint árfolyama a döntés bejelentése után azonnal esni kezdett. Az egész hétvégén 347-348 forint körüli szinten tartózkodó euró ára a 349 forint felé közelít.
A piac Virág Barnabás jegybank alelnök korábbi nyilatkozata alapján számított arra, hogy az MNB esetleg szigorít, emellett a magas inflációs adat is indokolhatott volna lépéseket. Az első kamatemelést ugyan csak júniusra várta a legtöbb elemző, az sem okozott volna meglepetést, ha már májusban lép a jegybank.
Kapcsolódó
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben