A Magyar Telekom bejelentése szerint múlt pénteken újabb 186 ezer darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 478 forintos átlagáron.
A cég a jelek szerint ismét elkezdte saját részvényeit vásárolni, utoljára júliusban vette azokat hosszabb időn keresztül.
A vásárlásokra a cég új javadalmazási politikán alapuló ösztönzési rendszerének működtetése miatt van szükség. Ennek feltételeit a május 10-én megjelent első negyedéves gyorsjelentésében részletezte a cég. Az akkori tájékoztatás szerint:
A Társaság - a jelenlegi javadalmazási struktúra átalakításával - új javadalmazási politikán alapuló ösztönző programot indít, amelynek keretében a Magyar Telekom Nyrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. érintett munkavállalói részére a prémium központi pénzügyi elem, amely a teljes bónusz 50 százaléka, az MRP Szervezeten keresztül kerül kifizetésre. Az új ösztönző program keretében a társaság az elkövetkező 12 hónap során körülbelül 2,6 milliárd forint értékben vásárol Magyar Telekom részvényt. A megvásárolt részvények több ütemben kerülnek az MRP Szervezet részére transzferálásra. Az új program javadalmazási feltétele, hogy a társaság a 2017. december 31-én végződő üzleti évre vonatkozó tényleges MT-Magyarország szegmens működési Szabad Cash Flow mutatója meghaladja a 2016. december 31-én végződő üzleti évre vonatkozó megfelelő mutatóját. A javadalmazási feltétel teljesülése esetén a prémium központi pénzügyi elem a rendelkezésre bocsátott Magyar Telekom törzsrészvények pénzre történő átváltásával készpénzben kerül kifizetésre az MRP Szervezeten keresztül várhatóan 2018 áprilisában.
Számításaink szerint az első negyedéves gyorsjelentés megjelenése óta a Magyar Telekom összesen 17 alkalommal jelentetett meg közleményt saját részvények Budapesti Értéktőzsdén történt vásárlásáról. Eddig valamivel több, mint 3 millió 361 ezer részvényt vásárolt a cég, összesen 1,577 milliárd forint értékben. Ebben nincsen benne az időközben az MRP szervezettől megvásárolt mintegy 62 ezer részvény.
Mivel a cég májusi bejelentésében 2,6 milliárd forint körüli összeg szerepelt erre a célra, ezért ez alapján elvileg még veheti egy ideig saját részvényeit a távközlési társaság.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram