Úgy látszik, megint a nemzetközi helyzet sűrű változása sodorja a forint árfolyamát. A hirtelen irányváltások és nagyobb mozgások a múlt héten is szoros korrelációt mutattak az általános nemzetközi hangulattal. A hét elején még kedvező volt a befektetési klíma a világban, ennek megfelelően a forint is igen jól szerepelt, 266 forint közelébe került az euró kurzusa. Később rossz hírek érkeztek, például ismét napirendre került a balti államok gazdasági helyzete, ezen belül is a mumusnak számító Lettországé, ahol ismét kiújultak a nemzeti valuta, a lat esetleges leértékelésével kapcsolatos aggodalmak. Ekkor - hazai, belgazdasági okokkal aligha magyarázható a hirtelen irányváltás - pillanatok alatt 270 fölé ugrott a kurzus.

Az állampapírpiac korántsem mozgott ilyen hevesen, az ottani folyamatoknak - úgy látszik - határozott irányt szab a kamatcsökkentési sorozat, pontosabban a befektetők további kamatcsökkentés(ek)be vetett erős - és tegyük hozzá: minden jel szerint megalapozott - hite. Jó példa erre a három hónapos diszkontkincstárjegy aukciója, ahol ismét lejjebb kúszott (8 bázisponttal) a hozam a megelőző hetihez képest. Ezúttal 6,86 százalék lett az átlag, ami lényegesen alacsonyabb a nemrég változott (csökkent) jegybanki alapkamatnál (7,5 százalék).
Nyilvánvaló, hogy csak akkor éri meg ilyen áron venni a papírból, ha valaki további számottevő kamatcsökkentésre számít, méghozzá rövid távon.

Hasonló következtetést vonhatunk le a likviditási kincstárjegy egy nappal korábban tartott aukciójának eredményéből is, ott 7,03 százalék lett az átlag. Ez is alacsonyabb a korábbinál és csaknem fél százalékponttal van a kéthetes kamat szintje alatt, noha a papír futamideje kevesebb mint két hónap. Ráadásul a következő kamatdöntésig az aukció időpontjában még két hét volt hátra. A következő kamatdöntés után alig több mint egy héttel pedig már le is jár a papír, tehát a kialakult hozam azt sejteti, hogy ismét fél százalékpont a várakozás a jövő heti kamatdöntéssel kapcsolatban.

Ez persze aligha meglepő, hiszen a piac rendszerint annak folytatódását várja, amit a közelmúltban megtapasztalt - ez pedig most a rendszeres, havi fél százalékpontos mértékű kamatcsökkentés. Azt pedig, hogy az állampapírpiac kevésbé volatilis, mint a forintárfolyam, a csütörtöki kötvényaukciók szemléltetik leginkább. Ezen a napon tört meg ugyanis nagyon a forint lendülete és csapódott az euró 270 forint fölé, mindeközben pedig az ÁKK három kötvénysorozatot aukcionált és ebből kettőnél még mennyiséget is tudott emelni, akkora volt a kereslet. Amelyikből nem történt emelés, az a legrövidebb futamidejű, hároméves sorozat. Itt az átlaghozam 7,16 százalékos volt, s a mezőny szorosságát az ennél csupán egy ponttal magasabb maximum jelzi.

A mennyiség emelésének elmaradása témakörnél persze aligha lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ennél a papírnál a felajánlott tétel névértéken (25 milliárd forint) ugyanannyi volt, mint a másik két papírnál együttvéve. Bár a hozamok nem nevezhetők magasnak, továbbra is aggasztó, hogy a hosszabb futamidőkhöz rendre magasabb hozamok tartoznak, ez a számokból egyértelműen kitűnik. A két hosszabb sorozatnál történt mennyiségi emelés mértéke 5-5 milliárd forint volt. Komoly mennyiséget adott el a kibocsátó az úgynevezett nem kompetitív értékesítés keretében (ilyenkor az átlaghozamon értékesítenek további tételeket), a három sorozatból összesen csaknem 22 milliárd forintnyi névértéket.

Összességében tehát igen jónak mondható a múlt heti kötvényaukciós csütörtök, ami a forint elbizonytalanodása mellett első ránézésre meglepő. Jelen körülmények közt azt mondhatjuk, hogy a forintot a nemzetközi helyzet, míg az állampapírpiacot inkább a kamatvárakozások mozgatják.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!