Az új labor a piaci versenyképesség növelése érdekében megvalósított Innovatív gyógyszeripari kutatás-fejlesztés című, mintegy 4,89 milliárd forint összköltségű projekt részeként készült el. A beruházás felét a Gazdaság és Innovációs Operatív Program (GINOP) támogatta - jelentette be Bogsch Erik, a Richter igazgatóságának elnöke.
A mostani fejlesztéssel 290-re nőtt a Richter debreceni gyárában foglalkoztatottak száma. A biotechnológiai üzem további fejlesztésével újabb 120 munkahelyet teremtenek a városban.
Kapcsolódó
A cég évente több mint 40 milliárd forintot költ kutatás-fejlesztésre, amiben maghatározó a biológiai készítmények aránya.
Az új molekuláris biológiai laboratórium átadása jelentős lépés abba az irányba, hogy nemzetközi szinten is versenyképessé tegyék a hazai biotechnológiai gyártást - mondta Bogsch Erik. (Jó hírt közölt a Richter.)
Olyan k+f technológiák kifejlesztését tervezik a debreceni laboratóriumban, amelyek jelentősen hozzájárulnak a biotechnológiai úton előállított fehérjegyógyszerek hatásmechanizmusának, illetve a fellépő mellékhatások kialakulásának megértéséhez - idézte Orbán Gábor vezérigazgatót az MTI. A laboratóriumban kifejlesztendő bioszimiláris fehérjekészítményekkel a daganatos- és autoimmun-betegségekben szenvedő betegeket lehet gyógyítani.
A laboravatást megelőzően megújította több mint egy évtizedes tudományos, kutatás-fejlesztési és oktatási együttműködését a Debreceni Egyetem és a Richter Gedeon Nyrt.
A képen a Richter munkatársai láthatók az új debreceni molekuláris biológiai laboratóriumban, 2018. március 29-én. Forrás: MTI Fotó/Czeglédi Zsolt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről