Novemberben tervezik eladni a Rosznyefty orosz olajipari konszern kisebbségi állami tulajdonrészét - jelentette be csütörtökön az orosz gazdaságfejlesztési miniszter. Alekszej Uljukajev azt mondta, hogy a Rosznyefty 19,5 százalékát értékesítik. A miniszter megfogalmazása szerint a sajtóban megjelent 11 milliárd dolláros eladási árról szóló értesülések "közel állnak a valósághoz".
A Rosznyefty a kitermelés alapján a világ legnagyobb, tőzsdén jegyzett olajipari cége. A brit BP nem egészen 20 százalékos tulajdonos a vállalatban.
Kína már áprilisban jelezte, hogy érdekelné az üzlet. Csütörtökön a TASZSZ orosz hírügynökség azt közölte, hogy egyedül a CNPC kínai állami gázipari cég jelzett konkrét érdeklődést a felajánlott Rosznyefty-részesedés iránt. A kínai cégnek már van egy minimális részesedése az orosz vállalatban.
A CNPC igazgatótanácsának az elnöke a részesedésnövelés minimális feltételeként azt szabta meg, hogy a kínai cég képviselői bekerülhessenek a Rosznyefty igazgatótanácsába - áll a TASZSZ jelentésében.
Vlagyimir Putyin orosz államfő januárban jelentette be, hogy eladnak az olajipari Rosznyefty és Basnyefty cégben, a VTB bankban, az Alrosa gyémánttermelő, továbbá a Szovkomflot kereskedelmi hajózási cégben lévő állami részesedéseket.
Az orosz kormány azért kénytelen eladni állami részesedéseket, mert a kőolaj áresése miatt megcsappant a költségvetés bevétele, emiatt csökkenteni kellett a kiadásokat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul az első rostálás a választás előtt
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért