Amerikában a pozitív rajtot követően fordultak az indexek, a kereskedés derekán mínuszban tartózkodtak. A kedvezőtlen változásban szerepe volt a National Semiconductor bukdácsolásának. A több mint 2 százalékos árfolyamesést az váltotta ki, hogy a cég a korábbi 8-11 százalék helyett immár 14-15 százalékos bevételcsökkenést vár pénzügyi évének harmadik negyedében. A hírre azonnal reagáltak az UBS elemzői, a korábbi vételről semlegesre rontották a papírokra adott ajánlásukat. A mobiltelefonokba épített chipek előállításában világelsőként számon tartott Texas Instruments szintén lejtőre került, kurzusa közel 50 centtel 31,12 dollárra mérséklődött. A tengerentúli befektetők óvatosan üzleteltek, fokozott figyelemmel várták ugyanis Ben Bernanke Fed-elnök beszédét. Az európai színpadok közül Londonban történtek a legérdekesebb események. Bár a nyereségcsökkenésről számot adó BP árfolyama gyengült, a biztosítási ágazat és a kiskereskedelmi láncok szárnyalása azonban hatéves csúcsra segítette az irányadó mutatót, a Footsie-t. A kereskedelmi hálózatok részben a Sainsbury küszöbön álló felvásárlása miatt kerültek a vevők célkeresztjébe, közülük a Tescót és a William Morrisont még az UBS is segítette. A befektetési bank szakértője ugyanis tegnap megjelent elemzésében jelezte, a korábbinál nagyobb drágulást vár a két vállalat részvényeitől.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!