Az euróval szemben 2017-ben 14 százalékkal értékelődött le az amerikai dollár árfolyama, pedig a piac többsége egy éve még az amerikai fizetőeszköz évek óta tartó erősödésének folytatódására számított. Erre meg is volt a logikus magyarázat, a szakértők többsége ugyanis azt gondolta, hogy a mivel a Fed előrébb jár már a szigorítási ciklusban a többi jegybanknál - pontosabban a Fed már szigorít, míg a többi nagy jegybank még lazít - ez elvileg az amerikai fizetőeszköz malmára hajtja a vizet.
De nem csak az euróval szemben szenvedett a dollár, a hat vezető devizából képzett devizakosárral szemben is pocsék teljesítményt nyújtott, az ICE dollárindexe is közel 10 százalékot esett, ilyen ennél többet csak 2003-ban csökkent.
Arra, hogy 2017 mégsem a dollár éve lesz, voltak intő jelek már év elejét megelőzően is. A Bank of America Merrill Lynch 2016 decemberi alapkezelői felmérése például azt mutatta, hogy a befektetők akkor a dollár vételeket látták a leginkább "zsúfolt piacnak". Ez azt jelenti, hogy az akkori általános vélekedés szerint a dollárvétel volt az a pozíció, amellyel a legtöbb szereplő rendelkezett, márpedig az ilyen helyzetekben általában korrekció következik az adott termék árfolyamában. Ennek ellenére akkor a többség a dollár erősödésére számított 2017-ben is. A hangulat januárban fordult nagyot, a felmérésben akkor hirtelen olyan sokan látták alulértékeltnek az eurót a dollárral szemben, mint utoljára 2003-ban.
A Bank of America Merrill Lynch szakértői ugyanakkor arra számítanak, hogy a tavalyi botlás után idén már tényleg erősödésnek indulhat a zöldhasú. Devizapiaci stratégiáik szerint erre alapvetően két okból lehet számítani, s ez pedig a jól ismert kamatemelési ciklus, valamint az amerikai adóreformok hatása. Ez utóbbi annyit tesz, hogy az elfogadott reformok szerint az amerikai cégek kedvező feltételekkel vihetik haza a külföldi leányvállalatoknál parkoltatott készpénz-állományukat, s a jövőben is kedvezőbb feltételekkel repatriálhatják profitjukat.
A piaci vélekedések szerint a külföldön tárolt készpénz hazavitele nem jár majd dollárerősödéssel, hiszen annak nagy része már így is dollárban áll külföldi számlákon. A befektetési bank elemzői azonban ezt nem így látják, saját elemzésük szerint nagyon sok az olyan iparág ugyanis, amelyben az amerikai cégek leányvállalatai inkább helyi devizában tartják a képződött nyereségüket.
A banknál úgy vélik, hogy a fenti folyamat hatására az első negyedévben akár az 1,1-es szintig erősödhet a dollár az euróval szemben, ez közel 10 százalékos erősödést jelentene a jelenlegi szintről. Ugyanakkor ha bekövetkezne egy ilyen mértékű dollárerősödés, akkor a BofA szakértői szerint a többi jegybank - különösen az Európai Központi Bank - ezt arra használná fel, hogy a korábban tervezettnél hamarabb kezdjen el szigorítani, így az év ezután következő részében már nem várható a zöldhasú további felértékelődése.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Leállt az M3-as metró
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért