Az eurót 372,30 forinton jegyezték reggel hét órakor az előző esti 372,28 forint után. Hétfőn 371,12 forinton is történt jegyzés, ami a forint idei legerősebb árfolyama az euróval szemben.
A dollár jegyzése 340,26 forintra csökkent 341,12 forintról, a svájci franké pedig 379,11 forintra ment le 379,30 forintról.
Kedd reggeli jegyzésén a forint 6,8 százalékkal áll erősebben az év eleji kezdésnél az euróval, 8,8 százalékkal erősebben a dollárral és 6,1 százalékkal erősebben a svájci frankkal szemben.
A forint erősödése egy látványos, de rövid megingással tavaly december óta tart.
Akkor 418 (tavaly októberben pedig 434) forintot is kellett adni egy euróért, de az MNB 18 százalékos irányadó kamata és az, hogy tavaly decemberben nem buktuk el véglegesen az EU-pénzeket, megtette a hatását, legalább egy kicsit nagyobb lett a befektetői bizalom, mint korábban volt.
Munkatársunk nyomon követi a forint árfolyamának érdemibb változásait, a stabilabb időszakokat elemzi, a befolyásoló okokat feltárja. Egyidejűleg követi a főbb devizák mozgását. Elemzések az Ecomonitoron>>>
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram