A tőzsde "T" (technikai) kategóriájában jegyzett Alteo várakozásai szerint a Sinergy Csoport által működtetett erőművi eszközpark és a rendelkezésre álló szakmai know-how a sikeres zárást követően lehetővé teszi, hogy a társaság teljesebben ki tudja használni főbb üzletágainak - a megújuló, az azt kiegészítő hagyományos energiatermelés, valamint az energiakereskedelem, és a komplex energetikai szolgáltatási tevékenységben lévő - együttműködését.
A Sinergy üzletrészének tulajdonjoga a Gazdasági Versenyhivatal, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal jóváhagyása, továbbá egyéb - a szerződésben meghatározott - feltétel teljesülése esetén száll át az Alteóra, várhatóan 2015 első negyedévének végén.
A Sinergy csoport egyebek mellett megújuló energiaforrások hasznosításával és hagyományos alapú energiatermelő rendszerek működtetésével foglalkozik.
A megvásárolt vállalat nettó árbevétele 4,21 milliárd forint volt tavaly, adózott vesztsége 42,15 millió forint lett.
Az Alteo 2013-ban 6,17 milliárd forintos árbevétel mellett 57,5 millió forint nettó eredményt ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Spanyol és portugál szállodákra csaptak le magyar befektetők