A font érthetően gyengébb, a svájci frank erősebb szinten stabilizálódott, a dollár visszaerősödött az euróhoz képest, ez utóbbi keresztárfolyam fél 11 előtt 1,1910-en állt. A forint is korrigált az euróhoz viszonyítva, ám uniós deviza jegyzése így is mintegy 50 fillérrel áll feljebb a szerdainál, a középárfolyam 247,80 volt péntek délelőtt. Az euróhoz viszonyított dollárerősödés és forintgyengülés együttes hatásaként drágább lett az amerikai fizetőeszköz, a középárfolyam már 208 fölött jár. A svájci frank egysége eközben a tegnap késő délutáninak megfelelő szinten, 159,70 forinton, a fonté 361,40-en áll. A kedvező magyar külkereskedelmi adat nem befolyásolta a forint pozícióját, ám a délutáni amerikai munkaerőpiaci számsor a dollárt illetően jelentős tényező lehet - hívta fel a figyelmet Misik Sándor. A várakozások szerint az USA munkanélküliségi rátája júniusban 5,1 százalékon stagnált, s a májusi 78 ezer után 200 ezer új, nem mezőgazdasági munkahely jöhetett létre. Ezen optimizmusnak ugyanakkor némileg ellentmondhat, hogy a Challenger, Gray & Christmas tanácsadó cég szerdai jelentése szerint az amerikai vállalatok júniusban közel 111 ezer fő elbocsátását tervezték, a májusi 82,3 ezer után. Ez a 111 ezres szám 2004 januárja óta a legmagasabb érték.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!