A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján 2012. szeptember 30-ig közel 65 ezer gyűjtőszámlát nyitottak meg- derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) statisztikájából. Mivel a lehetséges igénybe vevők teljes köre közel 450 ezer fő, ez azt jelenti, hogy az érintettek mindössze 14,4 százaléka csatlakozott eddig.
A PSZÁF számításai szerint az árfolyamgát konstrukcióban részt vevő tipikus ügyfél jelzálogalapú hitele esetén (a meglévő hitelekre ma jellemző átlagkamatot, ám különböző lehetséges devizaárfolyamokat és budapesti bankközi kamatláb /BUBOR/ forgatókönyveket feltételezve) átlagosan 400-550 ezer forint kamat megfizetésétől mentesülhet, azáltal, hogy az állam és a hitelintézetek átvállalják helyette a gyűjtőszámlára kerülő árfolyam-különbözet kamatrészét.
Az érintett ügyfél pedig további hozamra tehet szert, ha az alkalmazott alacsonyabb árfolyam miatt csökkenő havi törlesztő részleteken megspórolt összeget pedig tovább növeli más megtakarítási formákkal (pl. bankbetét, állami támogatással járó lakás-takarékpénztári elhelyezés, tartós befektetési szerződés, megtakarítási számla, állampapír, nyugdíj-előtakarékossági számla). A kiszámítható, öt évig stabil és alacsonyabb mértékű törlesztőrészletek révén felszabaduló összegeket azért is célszerű fialtatni (és nem fogyasztási célokra fordítani), mert ennek révén az ügyfél még inkább képes lesz majd arra, hogy az árfolyamrögzítés futamidejének lejárta utáni terheket megfizesse.
A jogszabály tiltja, hogy az árfolyamrögzítés futamidejének lejártával az ügyfélre vállalhatatlan mértékű törlesztési kötelezettség háruljon az ismét piaci árfolyamon történő hiteltörlesztés és a gyűjtőszámlahitel részleteinek együttes fizetésével. A gyűjtőszámlahitel után fizetendő törlesztőrészlet mértékét ugyanis egy kormányrendelet szerint a hitelt nyújtó pénzügyi intézmény több körülmény együttes figyelembe vételével úgy köteles megállapítani, hogy a gyűjtőszámlahitel után fizetendő törlesztőrészlet - a kamattal és egyéb költségekkel együtt - ne haladja meg a rögzítés periódusa alatt fizetett utolsó törlesztőrészlet 15 százalékát.
Érdemes tehát mielőbb csipkedni magukat a deviza alapú jelzáloghiteleseknek az árfolyamgát konstrukcióba való belépésük tekintetében és ennek érdekében bankjukat mielőbb felkeresni, elkerülendő az év végi szabadságolást és az ezzel járó tumultust. A PSZÁF honlapján összefoglalót jelentetett meg az árfolyamgáttal kapcsolatos gyakori kérdésekről és az azokra adható válaszokról.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére