A hatóságok nagyon igyekeznek megoldani a 167 éves Credit Suisse válságát, főleg azok után, hogy az amerikai Silicon Valley Bank és a Signature Bank múlt heti összeomlása jelentős hullámokat gerjesztett a pénzpiacokon.
Bár a szabályozó hatóságok még a piacok hétfői nyitása előtt megoldást szeretnének, a Reuters forrása szerint a tárgyalások jelentős akadályokba ütköznek. A megmentő ugyanis 6 milliárd dollárt kért a svájci kormánytól.
A UBS által kért garanciák fedeznék a Credit Suisse egyes részeinek felszámolásának költségeit és az esetleges perköltségeket
– mondta két informátor is a Reutersnek.
Az UBS igénye nyilván nem független attól, hogy a hírek szerint a két bank esetleges egyesülése esetén 10 000 munkahelyet kell megszüntetni.
A Credit Suisse, és a UBS nem kívánt reagálni, ahogy a svájci kormány sem.
A svájci központi bank egyébként milliárdokat adott kölcsön a Credit Suisse-nak, hogy stabilizálja annak ingatag pénzügyi mérlegét.
A svájci hatóságok közben nyomást gyakoroltak a UBS-re is, hogy mielőbb vegye át a riválisát, ezzel is ellenőrzés alá vonva a válságot – mondta két, az ügyet ismerő forrás.
A Financial Times két, a helyzetet ismerő személyre hivatkozva pedig azt írta: Svájc sürgősségi intézkedéseket készül alkalmazni az ügylet felgyorsítása érdekében.
Mentik a bajba jutott svájci nagybankot, enyhül a pánik
Olyan nagy lett a zűrzavar szerda este a Credit Suisse nagybank körül, hogy az éjszaka során a svájci jegybak döntött: segítséget nyújt. A pánik egyelőre elülni látszik. Bővebben>>>Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)