A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,30 pontos csökkenéssel, 68 845,83 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest alig változott.

Enyhe emelkedéssel nyithat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 526,62 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel 68 846,13 ponton zárt.

Varga Zoltán az MTI-nek azt írta, hogy a kereskedés iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat,

a befektetői aktivitás a szokottnál alacsonyabb lesz, mivel az amerikai és a brit piacok zárva tartanak.

Az OTP árfolyamában 17 534 forintnál látható fontos támasz, míg 17 829 forintnál ellenállási szint. Az OTP-részvények ára pénteken 340 forinttal, 1,89 százalékkal 17 670 forintra esett, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki.

A Richter árfolyama már a 9420 forintos, illetve a 9500 forintos ellenállásokat teszteli, míg 9250 és 9320 forint között fontos támaszok húzódnak. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 135 forinttal, 1,46 százalékkal 9390 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,8 milliárd forintot ért el.

A Mol grafikonján 2784 forintnál látható támasz, 2820 forintnál ellenállás. Az előző kereskedési napon a Mol 244 forinttal, 8,02 százalékkal 2800 forintra csökkent 2,9 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom a 972 forintos ellenállást próbálta áttörni, de egyelőre nem sikerült, felette 1000 forintnál húzódna a következő meghatározó szint, míg 957 forintnál támasz látható. Pénteken a Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,61 százalékkal 972 forintra gyengült, forgalma 170,5 millió forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!