A bejelentett felvásárlás az OTP történetének eddigi legjelentősebb akvizíciója, amely várhatóan 2022 második negyedévében, a felügyeleti engedélyek megszerzésével zárul le. Megállapodásuk alapján a felek nem hozzák nyilvánosságra a vételárat - írták.
Hozzátették, hogy a Nova KBM a mérlegfőösszege alapján Szlovénia második legnagyobb bankja, 20,5 százalékos piaci részesedéssel. Az OTP a tranzakciót követően piacvezetővé válik Szlovéniában, mivel egy másik ottani banknak, az SKB-nek is tulajdonosa. Részesedése megközelítheti a 30 százalékot.
Az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a közlemény szerint azt hangsúlyozta, hogy a 2019-es piacra lépésük óta keresték a növekedési lehetőségeket Szlovéniában. Wolf László közölte, hogy a bővülés nem áll meg, továbbra is keresik a térségben az akvizíciós lehetőségeket.
A Nova KBM vezérigazgatója - mint írták - az elmúlt évek fejlődésének tulajdonítja a befektetői érdeklődést. John Denhof hangsúlyozta, hogy több mint kétszeresére növelték a mérlegfőösszeget, négy bankot integráltak, jövedelmezőségük fenntartható. Várakozása szerint az OTP vezetésével eredményes időszak elé néznek, amely hosszabb távon további sikereket alapozhat meg.
A közlemény kiemelte, hogy az OTP Bank az egyik legaktívabb hitelintézet az európai akvizíciós színtéren, mostanáig 9 országban 11 pénzintézet, illetve banki portfólió megvásárlását jelentették be. Magyarország mellett vezeti a bolgár, szerb és montenegrói piacot is, a külföldi csoporttagok jelentős mértékben járulnak hozzá a profithoz. Csoportszinten az ügyfelek száma meghaladja a 16,3 milliót, fiókhálózata majdnem 1500 egységből áll - tették hozzá.
Az OTP csoport tavaly 310,268 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 26 százalékos csökkenés 2019-hez képest. Az első negyedévet ugyanakkor a vártnál jobban zárták, 93,3 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredménnyel, szemben az előző negyedévi 71,4 milliárd forintos eredménnyel, és az egy évvel korábbi 4 milliárd forintos negyedéves veszteséggel. A külföldi leánybankok eredmény-hozzájárulása a negyedéves korrigált profiton belül 47 százalékot tett ki, ami 16 százalékpontos javulás az egy évvel ezelőttihez képest - derül ki a korábban közölt beszámolóból.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre