A hitelintézet igazgatósága a felhatalmazás alapján úgy döntött, hogy a tőkeemelést új részvények zárt körű kibocsátásával hajtják végre. Az új részvényesek a kibocsátandó új részvények átvételéről szóló nyilatkozatot legkésőbb 2015. december 30-ig tehetik meg, illetve ugyanezen napig fizethetik ki, utalhatják át a társaságnak az új részvények kibocsátási értékét.
A tőkeemelést korábban a piaci és szabályozói környezetváltozásokkal indokolta az FHB. A tőkehelyzet rendezését egyrészt szükségessé tették a Magyar Nemzeti Bank új előírásai, amelyek 2016. január 1-jétől a tőkekövetelmények kalkulációjára vonatkozó szigorúbb számítási módokat vezetnek be. Másrészt a 2015 júniusában elfogadott jelzáloghitel-finanszírozás megfelelési mutató (jmm) bevezetése miatt új üzleti lehetőségek nyílnak a jelzálogbank klasszikus alaptevékenysége, a refinanszírozás számára. Az FHB arra számít, hogy a takarékszövetkezeti integrációba tartozó társaságokon kívül a hitelintézeti piac más szereplői számára is nyújthat refinanszírozást.
A társaság igazgatóságának döntéséhez a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013-as törvény vonatkozó bekezdése alapján a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. igazgatósága hozzájárult.
A november közepén kiadott gyorsjelentés szerint az FHB Csoport 502 millió forint konszolidált adózott veszteséget könyvelt el 2015 harmadik negyedévében az egy évvel korábbi 7,190 milliárd forint veszteség után. A banki különadó és egyéb egyszeri tételek nélkül a bankcsoport adózott vesztesége 1,857 milliárd forint volt az idei harmadik negyedévben, míg egy évvel korábban 1,113 milliárd forint, amit azzal magyarázott a jelentés, hogy a harmadik negyedévben - az elszámolással kapcsolatos feladatok miatt - az adott negyedévre jutó veszteségnél nagyobb mértékű céltartalék felhasználás történt.
Az idei első kilenc havi adózott veszteség 5,797 milliárd forint, a tavalyi első három negyedévi 9,599 milliárd forinttal szemben, míg a banki különadó és egyéb egyszeri tételek nélkül 3,033 milliárd forint az egy évvel korábbi 1,830 milliárd forint után. A bank konszolidált mérlegfőösszege szeptember végén 748,1 milliárd forint volt, 0,7 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévinél, és 1,6 százalékkal az egy évvel korábbinál.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram