A piacok túlértékelték Mario Draghi, az Európai Központi Bank (ECB) elnökének csütörtöki megjegyzését, amely a negatív betéti kamatok lehetőségéről szólt - jelentette ki a CNBC-nek adott interjújában Ewald Nowotny, az ECB kormányzótanácsának tagja. Nowotny szavai után erősödni kezdett az euró a dollárral szemben, a közös európai valuta egységéért így pénteken 1,314 dollárt is kellett fizetni napközben. Délután azonban a várakozásoknál jobb amerikai makroadat hatására a dollár vette át a kezdeményezést, és nagyon gyorsan beerősödött az 1,31-es szint alá, és újra az 1,305 környéki szintekre tért vissza a devizapár, ahol Marió Draghi ECB elnök szavai után is megállapodott.
A forint a nap elején gyengült, de végül az uniós jelentés sem állította meg a forint erősödését. Napközben ugyan visszatesztelte az árfolyam 296,20-as szintet, innen azonban újra 295-ig menetelt a forint az euróval szemben, amiben a dollár erősödése sem akadályozta meg a forintot. Egy dollár délután 226 forintot, míg egy frank 241 forintot ért.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Döbbenetes drónfelvétel készült a hírhedt magyar "húszemeletesről"

Figyelmeztet a NAV: jól gondolja meg, mit csinál!

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

A vitatott árrésstop után közel kétharmadával csökkent az ára ennek a terméknek

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását

Kismamák, figyelem: jön a csed extra
Reagált Zelenszkij a korlátozott tűzszüneti javaslatra
