A világ második legnagyobb pénzpiaci adatszolgáltatója, a Refinitiv adatai szerint tavaly a január elejétől december 22-éig tartó időszakban 5350 milliárd dollár értékben bocsátottak ki cégek kötvényeket, ami már önmagában is rekordszint, és közel 25 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit. 2018-ban 4350 dollárnyi kötvényt dobtak piacra a cégek.
Idén, némi túlzással, lenullázódik a vállalati kötvénypiac. Elemzők szerint ugyanis a vállalatok mindössze 63 milliárd dollárért adnak majd el adósságpapírokat, ami 2002 óta a legkevesebb - írta az MTI.
Kapcsolódó
Tavasszal, a pandémia első hulláma idején a jegybankok számos intézkedést hoztak a pénzpiacok erősítése céljából, aminek az egyik következménye az lett, hogy olcsóbbá vált kötvény kihelyezni. Eközben a kereslet is nőtt és ezeknek a hatására még az igen gyenge hitelminősítésű cégek kötvényeit is felvásárolták.
A bóvli szintű, azaz a "BB+" vagy annál gyengébb hitelminősítésű cégek tavaly az év elejétől december 22-éig 547 milliárd dollárnyi kötvényt értékesítettek, ami 30 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A befektetésre ajánlott vállalatok kötvénykibocsátásának az értéke a vizsgált időszakban 23 százalékkal, 4810 milliárd dollárra emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul az első rostálás a választás előtt
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak