Látványosan megerősödtek az e-kereskedelmi vezetők az idei toplistán, miközben a topvezetők tartották tavalyi arányukat, a véleményvezérek-főszerkesztők és az alapító-innovátorok súlya viszont csökkent - magyarázta az idei listát Simon Krisztián, a Marketing&Média főszerkesztője. Szavai szerint idén nem a tartalom, hanem a digitális technológia kihasználása dominált az értékelésnél.
A 2017-es lista első helyén Palocsay Géza, a Schibsted Classified Media Hungary Kft. ügyvezetője áll. A céghez tartozik a Jófogás.hu és a Használtautó.hu, amelyek az indoklás szerint jelentőset fejlődtek a szakember vezetése alatt, árbevételük várhatóan nagyot ugrik majd idén.
Kapcsolódó
A lista második helyezettje Szigetvári József, a Szállás.hu ügyvezető igazgatója, aki a 2016-os negyedik helyéről lépett előre. A harmadik helyre Uj Pétert, a 444.hu főszerkesztőjét választotta a zsűri.
Nőtt a női szereplők aránya a listán az előző évekhez képest: a negyedik helyen D. Tóth Kriszta, a wmn.hu alapító-főszerkesztője szerepel, a hatodik Heal Edina, a Google magyarországi vezetője, kilencedik lett Zalai Ágnes, a Nosalty termékmenedzsere. A Napi.hu-t is kiadó CEMP-csoporthoz tartozó Femina Média főszerkesztője, Rácz Brigitta a 24. helyre került a rangsorban.
A Top 25 - A legmeghatározóbb emberek a hazai digitális piacon teljes lista és ágazati elemzés a Marketing&Média frissen megjelent számában olvasható majd - írja közleményében a lap.
A héten a Napi.hu gondozásában egy másik top 25-ös kiadvány is megjelent: A 25 legsikeresebb győri üzletember című kötetben a megyeszékhely vállalkozói mellett a térség üzleti élete is bemutatásra kerül.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok